Idén 15. esztendeje, hogy minden ősszel magyar kutatók dolgoznak a Balkán-félszigeten a Kolon-tavi Madárvárta szervezésében. Munkánk fő célja a Kárpát-medencei fülemülesitke állomány vonuló és telelő területeinek minél pontosabb feltérképezése. A tavalyi évtől a Fekete-tenger északi részén költő sitke állomány vonuló területeinek kutatását is megkezdtük. Mindemellett 2007. óta magyar csapatok dolgoznak a késő őszi szezonban a horvátországi Vranskó- tavi gyűrűző állomáson is Hommonnai István és a két ország gyűrűző központjainak szervezésében. A Balkán-félsziget jelentős részén a madárgyűrűzésnek nincsenek 100 évre visszanyúló hagyományai, mint Magyarországon, így munkánk a gyakorlati természetvédelmi kutatáson túl társadalmi jellegű is. Gyűrűzőink fogadtak már csoportokat Horvátországban és Albániában, és a bulgáriai Trivoditsiben a helyi iskolában tablót készítenek eredményeinkből és fényképanyagunkból. Görögországban az Amwrakikos Nemzeti Park éves beszámolójában is helyet kapnak adataink, megkerüléseink.
A programban az elmúlt évek során több mint 100 önkéntes vett részt az ország minden pontjáról és nagyobb gyűrűző állomásairól.
2016-ban öt helyszínen végeztünk egyidejűleg madárgyűrűzést a térségben. A horvátországi és a görögországi helyszínek változatlanok voltak: a Vranskó-tavi gyűrűző állomáson, a Neretva-deltában és az Amwrakikos-öbölben folyt a madárgyűrűzés. Bulgáriában új helyszíneken: Plovdív város közelében, a Marica folyó partján lévő apró falucska halastó rendszerének nádasában, valamint az albániai Rruskhull Rezervátumban kezdődtek meg a vizsgálatok.
feltöltés alatt…